” Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett,
sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe.
Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik,
segítenénk rajta. “
/ Carol Bigley

A MANCS Állatvédő Egyesület Magyarkanizsa községben, Szerbiában működik. Célunk egy élhető menhely kialakítása a gazdátlan kutyusok számára. Továbbá, hogy minél több kóbor vagy talált négylábúnak szerető gazdit találjunk. Ne hagyjuk őket az utcán vagy a befogadóállomáson pusztulni!
A “MANCS” Á.E. 2010.02.25-én alakult Szerbiában, Magyarkanizsa községben. Jelenleg 20-30 fős az egyesület.
Várunk minden önkéntes állatbarátot, aki szeretne tagja lenni egyesületünknek, és szeretne segíteni, hogy Magyarkanizsa község területén lehetőség szerint minden állat megfelelő körülmények között élhessen. Ha aktívabban szeretnél részt venni TAG-ként az Egyesület munkájában, akkor bátran jelentkezz, mindenkit szeretettel várunk. (Elérhetőségek a “Névjegy” menüpontban.)
Az állatok létezése nélkülözhetetlen! Adjunk meg nekik
annyi tiszteletet, hogy védjük , és nem kínozzuk őket!
A közhiedelemmel ellentétben mi nem gyűjtjük be a kóbor kutyákat, erre ne is kérjenek mivel nincs menhelyünk, tagjainknál pedig már “betelt” minden hely.
A kóbor ebek begyűjtését Magyarkanizsa községben a “Komunalac” kommunális közvállalat végzi.
A kutyusok ezután a Komunalac Befogadóállomására (és nem Menhelyére! - Magyarkanizsa községnek nincs Állatmenhelye) kerülnek, egy kb. 12 m2-es 3 oldalon zárt, elöl nyitott építménybe, ahol várnak a régi vagy új gazdik jelentkezésére. Sokszor 5-8 kutyát is bezsúfolnak ebbe a szűk térbe, holott a törvény szerint egy állatnak minimum 2 m2-es helyet kellene biztosítani. Az állatok ezen a csöppnyi helyen élnek, nem engedik ki őket. Sokszor vérig összeverekednek. Télen az Egyesület biztosított nekik szalmát és cserélte a befagyott vizüket, mert ott pusztultak volna.
Egyesületünk (habár nem ért egyet a fenti állattartási körülményekkel) a Komunalac-al lehetőleg együttműködve megpróbálja a kutyusok ottlétét könnyebbé tenni.
AZ EGYESÜLET TOVÁBBI MUNKÁJÁRÓL ÉS CÉLKITŰZÉSEIRŐL A “TÁJÉKOZTATÓ A MANCS MUNKÁJÁRÓL” MENÜPONTBAN OLVASHATSZ.
Tisztelettel,
Dávid József a “Mancs” Állatvédő Egyesület elnöke
EGYÉB ADATAINKAT ÉS ELÉRHETŐSÉGEINKET A “NÉVJEGY” MENÜPONTBAN TALÁLOD!
A weboldalt szerkeszti: Raffai Sára
A weboldal ihletői: www.mancsrancs.hu és www.tappancstanya.hu